Túravezető:
Nádasdy Ferenc
Találkozó:
9:30-kor Agárd hajóállomásnál az Expedíció Velencei-tó Vízitúra Tömegsport és Környezetvédő Egyesület pavilonja előtt.
Program:
kormányosok kiválasztása
felszerelés kiválasztása
Tervezett vízre szállás kb. 10 órakor.
Útközben megemlékezünk Márkus Istvánról, aki ezt a túrát kb. a 2000-es évek elején találta ki, majd éveken keresztül vezette az OSE számára (sokáig az Indiánnal együtt), és a 2010-es évek elejétől csatlakoztam hozzá én is.
Evezünk a nyugati nádasok ösvényein, belső tavain.
Fél egy felé kikötünk a Szúnyog szigeten, 1 óra ebédidővel. (Lehet enni a csárdában, ha nyitva lesz és az 1 órába belefér, vagy hozott anyagból.
Napnyugtáig kell visszavinnünk a hajókat a kikötőbe, kiemelni és kitakarítani.
A hajók ára: 15.000 Ft/db, 4 és 3 személyes hajók
Az ár tartalmazza a mentőmellényt és hajónként 1db vízálló zsákot a legfontosabbaknak.
Megfelelő ruházatot hozatok, és a javasolt az ülőpárna is!
A hajók biztonságos, stabil, széles építésűek.
Jelentkezési határidő:
2024.10.02 szerda 20:00.
Esőnap: vasárnap
- - - Beszámoló #1 - - - Zotyó fotók
0. nap péntek: Két lelkes ember kisebb körtúra - kb. 11km - két geoládát útba ejtve.
-- Sopron, pihnőkereszt (GCPIHE) ; Fraknó vára (GCFRAK)
1. nap szombat: Ágfalva - Schattendorf - Fraknó vára - Sopron - kb. 60 km
-- Fraknó vára (GCFRAK)
2. nap vasárnap: Sopron - Páneurópai piknik park - Szentmargitbánya - Ruszt - Mörbish - Sopron - kb. 50 km
-- Fertő tavon motorcsónakázás :-)
-- Fertő tavi kilátás (GCFERT) ; Mithras-szentély (GCMITS)
3. nap hétfő: Sopron amfiteátrum - Hubertus kilátó - Fernec és Otto barlang - Taródi vár (zárva) - Erzsébet kert
-- Hétfőre nem sokan maradtunk, erre négyen bicikliztünk. Péter másfelé.
-- Hubertus kilátó (GCHUB) ; Barlangtúra a Soproni-hegységben (GCSOBA) ; Erzsébet kert (GCEKRT)
Zotyó
- - - Beszámoló #2 - - -
- - - Túra kiírás - - -
- nap: Ágfalva - Fraknó vára (Eszterházy) Forchtenstein ~ 55 km oda-vissza
A Nap programja az Eszterházy vár megtekintése. - nap: Ágfalva – Sopron- Sankt Margarethen (Szentmargitbánya – Opera anfiteátrum) -Ruszt-Mörbish -Sopron vasútállomás 43,6 km
Programok: Páneurópai piknik park megtekintése, Szentmargitbánya római kőfejtő és Opera anfiteártum. Rust elektromos motorcsonakázás a Fertő tavon. A csónakot mindenki maga vezeti. Jogsi nem kell. Sopronból vonattal haza. Vagy ki hogy szeretné….?
Szállás: cca. 6.000 - 7.000 Ft/fő/éj a szállás ajánlatot 10 főre kértem, lehetünk többen is. Anita panziót javaslom, ez megtelt. Közelben Marika panzióban lehet még hely.
- - - Beszámoló - - -
Volt egy remek hétvégi biciklizés, remek időben, jó helyeken.
Péntek du.: Sz.Evával ketten vonattal érkeztünk Siófokra. Onnan Balatonboglár - Gyugy - Lengyeltóti 60km
Szombat: Lengyeltóti - Bugaszeg téglagaléria - Balatonboglár Popeye pizzéria (itt Sz.Ági is csatlakozott hozzánk) - Fonyód - Csisztafürdő - Lengyeltóti 42km
Vasárnap: Kék-tó - Gyugy (cikk) - Kaskovics kastély - Örökkévalóság parkja - Urunk mennybemenetele
templom - Milleniumi park - Gyugyi kilátó - Nemzetünk csillagainak emlékösvénye - Balatonboglár -
Kodály strand - Balatonlelle Márton cukrászda (ország tortája) - vasútállomás 26km
Kösz a meghívást és szervezést Veráéknak. Szuper volt minden. Par fotóm itt
Zotyó
- - - Túra kiírás - - -
Kedves Száguldozni vágyó kerekesek!
Akinek nincs jobb programja a jövő hét végére és szeret tekerni ebben a melegben azok részére lenne egy last minute ajánlatom szeptember 6-7-8:
BRINGÁZÁS A BALATON DÉLI PARTJÁN SOMOGY MEGYÉBEN BALATONBOGLÁR ÉS FONYÓD KÖRNYÉKÉN
Szeretettel meghívlak benneteket Lengyeltótiban lévő parasztházunkba – Balatonboglártól 13 km.
Ágyban, párnák közt 9 férőhely van.
A programot és az étkezést közösen megbeszéljük, ha egyáltalán érdekel valakit.
Mi már pénteken kinyitjuk a kaput, ha valaki arra tévedne.
Jövő hét végére már enyhébb időt jósolnak, reméljük így is lesz.
Remek edzés a Soproni hegyekre.
Ha valakit érdekel írjon.
Vidám hétvégét mindenkinek.
Varga Vera
A túrát a házigazdák knkább rám bízták, nem voltak túl jó állapotban. Ennyien még nem voltunk sose, 48 ember indult neki a 9.3 km-es távnak... Nem veszett el senki, túra után a habzsi-dőzsi és zenélés is rendben volt :-)
Zotyó
Remek volt ez a hely! :-)
Geoládák: GCMOKO: Magos-kő ; GCORVK: Örvény-kő / Jókai emlékoszlop
Zotyó
- - - - - - - -
Nagy Jutka által szervezett "Barátságkert" expedíció a Bükk fennsíkon fantasztikusan sikerült. Tízen élveztük az erdei csendet, nyugalmat, amit csak a madarak trillázása tört meg. Csapatunk két új tagja (Vera és Károly) jól vették az akadályokat. A négy nap alatt változatos programok közül választhattunk. A Kőlyuk barlangba öten merészkedtünk be, vezetőnk érdekfeszítően mesélt a barlangok világáról és a környékről. Kontrasztként amikor kijöttünk a megtapasztalt "határtalan csendből" egy násznépes dudálós autós konvojba botlottunk. A hátralévő napokban több kilátó pontot kerestünk fel, pl.
Jókai Mór emlékhely közelében egy sziklába vésett geoláda megfejtést sikerült Andinak megtalálnia. Hétfőn nehéz volt elbúcsúzni- e ÉDENI helytől.
Köszönjük Jutka a szervezést!
Éva
- - - - Túra kiírás - - - -
Nomádság: szállás: baratsagkert.hu - OLC: 8GW24HJ2+GV
"A ház minden helyisége cserépkályhával fűthető. Tűzifa a pincében.
Világítás petróleumlámpával, ill. akkumulátorról működő elektromos rendszerrel.
Tisztálkodási lehetőség ballonokban tárolt vízzel, mosdótálakban."
"Egy barátom apukája túrát szokott vezetni többek között a Kőlyuk barlangban is, aminek a külső meglátogatását amúgy is terveztem az egyik bükkfensíki túrán. Ha lenne rá igény, beszélhetek vele, hogy vállalna e minket, és milyen paraméterekkel. Semmilyen felszerelés nem kell, csak zseblámpa. Nem nagy , de szép és érdekes, nincs kiépített járófelület, de nem is 'mászós'"
A szállást csak egyben adjak ki, 30.000 Ft/nap. Eddig heten vagyunk 14 helyre, lehet még jelentkezni!
Gyertek! Jó buli volt nagyon a tavalyi ilyen! :-)
Zotyó
- - - - Beszámoló - - - - Fotók: Péter ; Zotyó
0.nap - Volt Győr-Rajka, volt Hegyeshalo-Rajka, volt Mosonmagyaróráv-Rajka, és aki odáig kocsival...
1.nap - Ekkor lett a pozsonyi túra. Néhányan Dévénybe is eljutottak...
2.nap - Kisebb csapat eredeti terv szerint Gabcsikovo, onnan Győr. Többség rövödített...
Szállás szuper volt.
- - - - Túra kiírás - - - -
Pünkösdkor meghírdetett, de meghiúsult kerékpártúrára hívom a társaságot városnéző gyalogosok is csatlakozhatnak. Persze ők kocsival mozognak.
1.nap 2023.09.30. Kerékpárral az elterelt (lezárt) Öreg Dunától ( Dunacsúny ) a Bősi- erőműig. (65 km
oda vissza) A túra a Duna üzemvízcsatorna (hajózó csatorna) aszfaltozott gátkoronáján vezet végi sík
terep. Látnivalók: Öreg-Duna elterelő műtárgyak, vadvízi evezős pálya, Duna galéria, Duna tározó tó (
előbbiek mind Dunacsúnynál). Vizierőmű, hajózó zsilipek Bősnél. Szigetközi táj a magas gátról, végig az
úton. A túra lerövidíthető, ha nem mindenki akarja teljesíteni a teljes távot.
2. nap 2023.10.01. Rajka- Pozsony -Dévény -Rajka (66 km) Látnivalók: Pozsony vár, St. Márton
székesegyház - Koronázó templom, sörözők , Dévény vár, Duna-Morava folyók torkolata.
Szállás: Kiserdő Vendégház | Rajka (lgov.hu) ; facebook.com/kiserdovendeghaz
A szállás 18 főt tud elhelyezni további lehetőségek a földön Polifoam matracon.
A szállást azért módosítottam Dunakilitiről Rajkára, mert így csak 23 km-re vagyunk Pozsonytól a határtól meg néhány 100 méterre. Reményeim szerint így olyanok is velünk tartanak akik a rövidebb túrákat preferálják. Természetesen akinek km éhsége van, annak lesz lehetősége kitérővel a Kis-Kárpátok érintésével visszatérni a szállásra. Ennek megfelelően 2 dedikált túravezetőnk lesz.
A szállás jóbban megfelel a kényelmi szempontoknak, ha korábban érkezne a hűvös ősz.
A szállásadóval a foglalás telefonon megtörtént. Most a nyár végére tovább bővül a szállás egy új épülettel , így tud 18 főre ágyat biztosítani. Konyha van - csülkös leves lesz.
Megközelítés: Budapestről óránként indulnak alacsonypadlós személyvonatok Győrbe. Győrből szintén alacsonypadlós motorvonatok óránként Hegyeshalomba. Onnan át tudunk kerékpározni Rajkára (12km), de vonat is van, csak ritkábban.
Takács Péter
Remek volt....
Fotók: Zotyó ; L.Ildikó ; J.Kati ; Gábor
Útvonalak: Zotyó-ápr29, Zotyó-ápr30
Geoládák:
- Árpád-kori templomromok, templomok 4.0 - GCAKT
- Rakacaszend, református templom - GCRR
- Martonyi kolostorrom - GCfMk
- Szendrői Várhegy és a Felsővár kilátó - GCszvr
- L´Huillier-Coburg kastély - GCLHCO
- Muhi - GCMUHI
Zotyó
- - - Bódvalenke - - -
A 4 napos túrán néhányan megnéztük a "festett falu" Bódvalenke házait. Többen kértek pénzt, ruhát, cipőt stb. tőlünk, hiszen tényleg nagyon szegények az emberek ebben a 200 lelkes cigány faluban. Megtaláltam annak a szervezetnek az elérhetőségét, akik szárnyaik alá vették a falut (20 másikkal együtt). Úgyhogy ha van valakinek adományozni valója, vegye föl velük a kapcsolatot: https://jobbadni.hu/rolunk/elerhetosegeink/
Erzsi
- - - - Túra kiírás - - - -
A Május elsejei 3 napos hétvégén a Rakacai víztározó környékén lesz kirándulás.
Szállásunk a Tópart vendégházban lesz: 8GW2CQX5+QH
Péntek még munkanap, de aki tud, szeretne azokkal már lemehetünk péntek délelőtt.
Ágynemű van, hálózsák nem kell.
A szállásdíj 5000 Ft/éjsz. lesz. Lehet SZÉP kártyával fizetni, aki szeretne akár több emberét is kifizetheti.
Közös vacsora szombaton és vasárnap lesz palócleves és milánói tészta. Egyéb kaját hozzatok a közelben nincsen bolt.
Aki tud pénteken napközben jönni annak szervezek kisebb kirándulást a tó körül. Szerintem én 12-13 körül érek oda Árpiékkal. Aki még jön napközben az keressen majd. Este meg várjuk a többieket.
Ica
Zöld erdőben jártunk, Burok-völgyben is "ugráltunk", medvehagymát is találtunk... (J.Kati)
Útvonalak: 04.07 ; 04.08 ; 04.09 ; 04.10
Geoládák:
- GCCRGT - Csörget-völgy
- GCTESI - Tési szélmalmok
- GCTESK - Tési Széchenyi Zsigmond-kilátó
- GCHARD - Bátorkő vára
- - - - Túra kiírás - - - -
- - - Túra kiírás - - -
Október 1-én (vasárnap) túrát szervezek a Velencei-tóra.
- 09:30 Agárd, hajókikötőnél. (Szemben állva a vízzel balra, az információs pavilonnál.)
- Ez kb. 5 perc séta a vonatmegálló nyugati végétől.
- Térképet a köbvetkező honlapon találtok hozzá:
https://www.expediciovelenceito.hu/contact-us/
- Én vonattal megyek:
Kőbánya-Kispest: 08:27
Kelenföld: 08:45
Budafok: 08:50
- - - - Beszámoló - - - -
??
- - - - Túra kiírás - - - -
A Száguldás megalakulásának 30. évfordulóját szeptember 15-17-ig Királyréten a
Hiúz Ház Erdei iskolában fogjuk megünnepelni. A szállás is itt lesz.
Ica
- - - - Beszámoló - - - -
Szuper volt.
Fotók: Bernadette ; Flóra ; JoóKati ; L.Ildikó1 ; L.Ildikó2 ; Szandra ; Zotyó ; Zs.István
Videó: Diashow by Zotyó
Útvonal: hosszú by Zotyó (135.5 km) ; rövid by Szandra (kb. 125 km)
Helyek:
- Starthely: 8FWV5964+5J
- Bolt/kocsma kikötőhely Patonyrét: 8FWV3HVR+2G
- Dunatőkési vízimalom - 8FWV2PH3+95 - geoláda
- Ancsi találta remek ebédelőhely: 8FVVXV5H+QX
- Büfé és fürdőhely: 8FVVWVXP+2J
- Gúta - fahíd - cikk a hídról
- Végállomás: 8FVWQ46R+8W
Napló by M.István:
Az indulási hely Vök/Vlky mellett a Vőki-sziget-/Vlčanský ostrov mellett volt.
Az első szállásunk Jókán / Jelka volt az Ister akármi után Jókától délre, a Reštaurácia MALOM "kertjében" ahol az Ica fizetett érte és a "buli" volt.
A következő napon az ebédünk Patonyréten volt majd a szerdai szállásunk a MALOM CSÁRDA (Tomášikovo) / Tallós mellett volt, ahol Ica a vizes fűre tekintettel "eltekintett" a főzéstől, aminek következtében feltöltődtek a telefonok és "minden maradék megevődött".
Csütörtökön a bevásárlás Pozsonyeperjesen a híd alatti kikötéssel a betonra való kiszállással, néhényaknak geoláda kereséssel. Ebéd után a pancsi és sörözés a Prístavisko Veľký Ostrov - Bufet Stefan-ban, majd fagyűjtés a Nyárasdi felevezés előtt. Ezután Nyárasdi kempingben szállásra érkezés.
Péntek: alternatív program, áztatás / evezés Vásárútra ; majd esti/éjszakai buli a termálban,
Szombat: evezés Gútára/Kolarovo a malom ági bejáróhoz. Az ebédet valahol megettük.
Vasárnap: A megerőltető 100 méter evezés után pancsi az első pihenőn, ugrófa/majomhinta. Ebéd a 7 fkm-nél, köveken való kiszállással, majd leevezés a 2 fkm alá ahol várakoztunk a kikötési lehetőségre (motorcsónak verseny futam vége)
- - - - Túra kiírás - - - -
Augusztus 7-13.-ig lesz a vízitúra a Csallóközi Kis Dunára.
Ki szeretne még jönni? Az szóljon.
Ica