Ócsán álltunk meg hosszabb időre ahol opcionálisan megnéztük a műemlék templomot meg a tájházak együttesét közvetlenül a templom szomszédságában. Aztán felhívták a figylemünket az ócsai pincesor műemlékegyüttesre, ahova kikerekeztünk és valóban nagyon kellemes környezetet találtunk. Sajnos a borospincék most mind zárva voltak de látszik hogy szoktak turistákat fogadni.
A honlapjuk: ocsapincesor.hu/
Talán többen is emlékeztek arra az 1999-es ócsai Száguldás kirándulásra, amikor májusban, nyári kánikulában voltunk itt az Ócsai Lápot megnézni vezetéssel. A templomtól kb. 50 m-re lévő nagy, masszív parasztházban volt turistaszállás kialakítva, ott latunk. NAgyon jó kis szállás volt, a melegből üdítő volt bemenni a hűvös házba. Volt nagy udvar is.
Nos, a ház még áll, bár az utca felőli oldala félig ki van dőlve, gerendákkal támasztották meg és általában elhanyagolt állpotban van, nyilvánvalóan nem használják semmire. A tájházban lévő hölgyet megkérdezve elmondta hogy akkor is és azóta is az egyház tulajdonában van de már jó ideje megszüntették benne a turistaszállást és a szükséges karbantartást, ami egy ilyen vályogház esetében a rendszeres fűtés illetve szellőztetés lenne, nem végzik el, ezért jutott erre a sorsra.
1/2 5 előtt már leszálltunk Ferencvárosban a vonatról és mindannyian különböző szabadtéri programokon vettünk részt még aznap este itt Pesten.
Kovács Zsuzsanna