1. rész - Zempléni túra, 2008 október 25.

Harmadik nap a túra vége felé jövünk le a hegyről, Mikóházára érkezünk. Egy kerítésen kívül-belül málnabokor. És van rajta málna, október végén! Persze nekiugrottunk. Kicsit savanykás ugyan, de azért finom.

Kijött erre a házból egy idősebb néni és mondta, hogy együk csak nyugodtan, úgyis lefagyna. Még mutatta is, hogy hol hagytunk még ott pirosabb szemeket. Hívott, hogy menjünk csak be a kertbe, aki befér a ház és a málnabokor közé, találhat még pár szemet. A málnákat végül mind megettük :-)

Mondtuk a néninek, hogy nem találtunk egy nyitva tartó borospincét sem, pedig ott jöttünk el a pincesor mellett. Erre a néni kihozta az összes borát (mind a fél litert), hogy akkor legalább ezt kóstoljuk meg. Tartottam tőle kicsit, hogy valami szörnyűség lesz, de persze udvariasan megkóstoltuk... Soha kellemesebb meglepetést. Nagyon jó! Száraz borból ilyen jót talán még nem is ittam.

Nem szeretem a száraz bort, de ezek szerint van azért kivétel. 

Annának eszébe jutott, hogy van valami nóta a mikóházi harangról, aminek csak pár sorát tudja. Kérdezte a nénit, nem tudja-e véletlenül. Hát persze tudta. El is énekelte, bár szabadkozott, hogy nem ő tudja minden versszakát. Mindennapi áldozó, inkább olyan énekeket ismer, akik ott szoktak lenni. Egyet el is énekelt nekünk (mert kértük).

Miután elfogyott a málna, meg a bor is (meg a busz indulási időpont is közeledett), elbúcsúztunk Bözsi nénitől, aki közben még elmondta, hogy 86(?) óta él egyedül, és jövő június elsején lesz pont 80 éves.

Jó fél óra múlva állunk a buszmegállóban, várva a buszra, azon vitatkozva, hogy munkaszüneti nap vagy szabadnap van október 25-én szombaton - mert ettól függően jön a busz most, vagy egy óra múlva... Ekkor egyszer csak megjelenik Bözsi néni egy biciklivel, és egy másik nénivel. Hát miután mi eljöttünk tőle, kerékpárra pattant (a 79 évével együtt), és elment a barátnőjéért, aki kórusban énekel. Merthogy ő biztos tudja a 'Mikóházi nagyharang' nótának több versszakát is. Elrángatta őt a buszmegállóba, hogy ugyan énekelje már el nótát a pestieknek.

A busz persze pont akkor érkezett, mikor az első strófa felénél tartottunk (Árpi felvette videóra). Próbáltunk jó lassan felszállni, de így is csak két versszakot sikerült rögzíteni.

Azt viszont egyhangúlag megszavaztuk, hogy jövőre június elsején arrafelé fogunk túrázni, és beugrunk felköszönteni Bözsi nénit :-)

Azt kell mondjam, megérte, hogy 2 napig sántikáltam fájós térddel, mert így ezen a túrán a csapat végén mentem, és ott voltam ennél a dolognál. 
Jó térdekkel biztos valahol elöl szaladtam volna, és a feléből kimaradok. 
Mire nem jó egy térdfájás :-)

----

2. rész. Zempléni túra, 2009 június 1

Persze elhatároztuk még tavaly, hogy Bözsi néni születésnapja környékén - ami pont Pünkösdre esik - a Zemplénbe jövünk kirándulni, és felköszöntjük. És igy is tettünk...

A 3 napos gyalogos+kerékpáros eléggé esős túra keretében szombaton egy kb. 90 km-es kört kerekeztünk, ami zempléni hágóval kezdődött, a Bodrogközbe is bekanyarodtunk kicsit, utána mentünk Bözsi nénit köszönteni Mikóházára. A gyalogosok a túra után autókkal jöttek.

Vártunk, vártunk, beszéltünk a szomszéddal, ő mondta, hogy talán a templomban van. Lementünk ketten a templomhoz, de a kijövők mondták, hogy ma nem volt itt, biztosan elment Sátoraljaújhelyre az ottani templomba, és majd jön a busszal. Vártunk hát tovább...

Több biciklis már korábban hazaindult, aztán az autósok is megunták a várakozást, és már csak hárman (Szandra,István,Zotyó) biciklisek maradtunk Bözsi nénire várva. Aztán 5 perc múlva látjuk, hogy jönnek vissza az autósok. Láttak egy idős nénit az úton szembe jönni, megkérdezték tőle, ő-e Bözsi néni... 'Igen? Akkor szálljon be gyorsan, hazavisszük' :-)

Felköszöntöttük Bözsi nénit. Elénekeltük neki a Mikóházi nóta dallamára idefelé a vonaton irt nótát... Vittünk neki bort is. Megkóstoltuk közösen. Mondta mindjárt, hogy ez nem mikóházi bor, mert az jobb. Le is szaladt egyből a pincébe, és két perc múlva már jött is a tele lopótökkel, hogy végigkóstolja azt is mindenki :-)

A szállásra egészen vidáman bicikliztünk vissza :-)

Néhány fénykép... Az eredeti és köszöntő nóta szövege a fotók alatt :-)

Bözso néni 1Bözsi néni 2Bözsi néni 3

Nóta szövegek

A felköszöntő nóta szövege:

Bözsi néni októberben nem féltette málnáját

Budapesti turistákkal etette meg a javát

Ennek nagyon megörültek, ráadásnak nótát kértek

Mikóházi harangosnak nem tudták a szövegét

 

Bözsi néni a csapatot borral is megkínálta

A nótának első felét mindjárt el is dalolta

79 éves korban biciklire pattant nyomban

A nótának végéért a barátnőjét elhozza

 

A turisták meghatódtak, erre nem is számítottak

Mikóházi kirándulás emlékezetes maradt

Bözsi néni kedvességét mindenkinek meséljük

 

80 évet ünnepelni ezt a nótát költöttük

 

Az eredeti nóta szövege:

Szépen szól a, szépen szól a mikóházi nagyharang, 

Húzza aztat, húzza aztat harminchárom vadgalamb. 

A harangok szépen szólnak, mások a templomba vannak, 

Én meg csak úgy betyárosan ölelem a babámat.

Hej te kislány, barna kislány, mért vagy olyan szomorú, 

Fejeden a, fejeden a menyasszonyi koszorú. 

Koszorúdból szakajts egyet, szakajtsd le a legszebbiket, 

Úgy megyünk el az esküvőre, onnan a temetőbe.

----

Egy youtube videó: Youtube videó

----

Egy hosszabb szöveget talált István:

Szépen szól a, szépen szól a Mikóházi nagyharang.

Húzza aztat, húzza aztat harminchárom vadgalamb.

A harangok szépen szólnak, mások a templomban vannak.

Én meg csak úgy betyárosan ölelem a galambom.

 

A mi házunk tetejére rászállott a vadgalamb.

Nékem szól már, nékem szól a Mikóházi nagyharang.

Jaj, de szépen szól a hangja, vadgalamb a fészkét rakja,

Egyre csak azt mondogatja: Tiéd leszek valaha.

 

Tollas párna a menyasszonyi ágyba.

Amely lánynak a kispárnája libatollal van rakva.

Ha ráfekszik a babája mélyen elalszik rajta.

Azért olyan híres, nevezetes a liba,

de sok szerelmes levelet megírt annak a tolla.

 

Bokrétákat hullajtgat el a szárnyából, a tollából.

Haj, gyere, szedjük a bokrétát kalapodra,

haj, hogy megismerjenek.

 

A falu végén az a hír járja: tudja kány igaz-e, hogy

Ezt a kislányt nem az anyja nevelte.

Zöld erdőben a vadgalamb költötte

Áldja meg az Isten azt a páros gerlicét,

ki felnevel egy ilyen barna menyecskét!

 

Kis menyecske a bíróhoz megy panaszra:

hogy az urát a törvény által is elhagyja.

Akkor lesz a legényekre csuda jó világ,

kis menyecske ha elhagyja az urát.

Kis menyecske ha elhagyja pipogya urát,

akkor lesz a legényekre jó világ!

 

Szépen szól a Mikóházi nagyharang.

Húzza aztat harminchárom vadgalamb.

A harangok szépen szólnak ,

mások meg a templomban vannak.

Én meg csak úgy betyárosan ölelem a galambom.

 

 

Ezt a kislányt, ezt a kislányt ölelem a galambom.